Gépjármű eladása után mi a teendő a biztosítással?
A kötelező biztosítás és a szabályozása rendkívüli változásokon ment keresztül az elmúlt években. Éppen ezért van, hogy sokan nincsenek tisztában azzal, hogy egy adás-vételt követően milyen lehetőségei, és milyen kötelezettségei vannak. Sok esetben felmerül a kérdés: Gépjármű eladása után mi a teendő a biztosítással?
A kötelező biztosítás meglétét törvény szabályozza. A törvény illetve az ide vonatkozó szabályozások kimondják, hogy az üzembentartónak mindaddig rendelkeznie kell érvényes kötelező biztosítással, míg a gépjárművel a közúti közlekedésben részt kíván venni. A kötelező biztosítás határozatlan időre kötött szerződés melyet évente a felek felülvizsgálhatnak, igény szerint felmondhatnak. Év közben csak abban az esetben van lehetőség a szerződés felmondására amennyiben érdekmúlás áll fenn.
Érdekmúlás, amikor az üzembentartónak nem áll érdekében a továbbiakban a gépjármű üzemeltetéssel kapcsolatos teendők ellátása. Ilyen eset a gépjármű ideiglenes kivonása a forgalomból, a gépjármű végleges kivonása a forgalomból, valamint a gépjármű tulajdonjogában beállt változás, azaz amikor a gépjárművet eladja. Az érdekmúlás fennállását be kell jelenteni az okmányirodában és a biztosító társaságnál is. Ezek a leglényegesebb teendők, mert így igazolhatjuk, hogy melyik naptól kezdve nem minket terhel a súlyadó, a közúti közlekedés folyamán kiszabott szabálysértés, és a fizetendő biztosítás díja.
A biztosító társasággal kötött szerződés kimondja, hogy azt mind a két fél csak a megfelelő időben, indoklással, és írásban mondhatja fel. Tehát amennyiben a szerződést fel kívánja mondani, úgy azt írásban kell megtennie. A felmondás tartalmazza a szerződő legfontosabb adatait, a gépjárműre vonatkozó adatokat, a szerződés számát, és a felmondás okát.

Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Tedd fel díjmentesen független szakértőnknek!
Hozzászólások (262)
Ha eladás után, kaptam értesítést az autó biztosítótól hogy túlfizetésem van, azt körülbelül mikor küldik vissza? Nem emlékszem hogy adtam e meg bankszámlaszámot így nem tudom hogy utalják vagy postázzák.
Ha ideiglenes kivonom a forgalomból az autóm,
visszakapom az évből fennmaradó kötelező biztosítást?
Köszönöm
1 év biztositásom van rá.. Ha el adom a kocsit a biztositást le mondom .. Akkor ki kellesz fizesek a bisztositásra vagy azt el torlik ?
Köszönöm szépen!
2024. október 1-vel lemondtam a biztosításomat mivel kiakartam vonni a forgalomból, de október 4-én üzembetartó változás történt és az üzembentartó le is vizsgáztatta az autót, majd intézte a biztosítást. 2025 01.10-én újra én lettem az üzembetartó ez által másik biztosítóhoz mentem, ki is fizettem 1 évre a biztosítást . Most kipostázta az új biztosítom, hogy fedezetlenségi díjam van. Ez az előző biztosítást hozta ki 2024.10.01-2025.01.10.ig. nem értem miért.
Eladtam decemberben az autómat.
Kötelező biztosítás márciusban van az évforduló. Addig ki van fizetve. Vissza jár a fennmaradó összeg?
Köszönöm szépen ha válaszol.
Vásároltam egy autót, meg lett kötve a kötelező rá. Nemsokkal utána baleset okozója voltam , az autót szeretném eladni. A biztosítóm kifizette a másik biztosítónak az anyagi kárt erről küldött értesítőt is. A kérdésem az lenne , hogy ilyenkor a biztosító ha megszűnik a biztosítás akkor kiszámlázza a helyettünk kifizetett kár összegét ?
A biztosított autó tulajdon jogi változás történt (adás-vétel) a biztosítótól a maradék visszakerült a számlámra azaz az információ eljutott hozzájuk, kérdésem a következő, ebben az esetben is szükségem van a biztosító felé jelezni írásban a szerződés szüneteltetesi igenyt, ha igen ezt lehet elektronikus úton? Köszönöm
Bő egy honappal ezelőtt vásároltam egy autót amire meg is kötöttem a kötelező biztositást és ki is fizettem. Az autó viszont nem került az én nevemre mert egy fontos papírt várunk ami kell az eladáshoz viszont a biztositás igy le járt egy hónap után. A kérdésem az lenne, hogy én most igy vissza fogom kapni azt a pénzt amit kifizettem a biztositásra vagy azt már nem kapom vissza?
Válaszát előre is koszönöm szépen!
Volt egy kis kocsink ami sógorom nevén volt,mi voltunk az üzembetartók,eladtuk a kocsit.
Még az aktuális biztositást most akartam rendezni,ha felmondom,utólag ki fogják csekken küldeni?
Köszönöm a választ!
Eladtam az autómat, felmondtam a biztosítását! A kocsi nagyon elromlott vissza kell vásárolnom! Bárhol köthetek rá biztosítást?
Köszönöm Gábor
Meg lett kötve a biztosítás az adás vételi szerződés napján,5napon belül megtörtént az átíratás és aznap rendszám csere is történt.Még az nap be jelentettem a biztosítónak a változást.Azóta eltelt 4nap és nincs az autón biztosítás.Még a biztosítás megrendelése után 6nappal kaptam meg a régi rendszámra szóló szerződést,a kockázatviselés kezdete az adásvételi napja.A biztosítót hivtam,nem vették fel,holnap újra próbálkozom,de addig is szeretnék tisztában lenni a dolgokkal,mert erről semmi féle információt nem találtam.
Mennyi ideje van a biztosítónak megváltoztatni az adatokat?Igazoltatás során elfogadják az előző rendszámra szóló szerződést vagy addig nem is tudom használni az autót amíg ez nem rendeződik?
Köszönöm válaszát!
Az autóm szeretném eladni. Már megvan az új kiszemeltem. A kérdésem az,hogy a kötelező biztosítás ami az enyémen van b6 besorolásban,át tudom e rakatni az új autóra úgy hogy a régebbi autómat nem tudom mikor tudom eladni? Mert sem a besorolást nem szeretném elveszteni,sem az új autó vásárlását nem szeretném elodázni!
Köszönöm válaszát!
Májusban váltottam biztosítót. Időközben gépjárművemről kiderült hogy javíthatatlan,szeretném eladni. Több cég is foglalkozik javíthatatlan gépjármű vásárlással. Állítólag ők elvégzik a forgalomból kivonás procedúráját is. Mire kell figyelnem ezzel kapcsolatban és mi az én teendőm,mielött ez megtörténik,vagy utána. Köszönöm
Köszönöm.
Gyuri
Az lenne a kérdésem, hogy ha párom eladja az autóját, ugye ezzel megszűnik a biztosítási kötelezettsége is.
Viszont ha venne egy új autót, mondjuk 3 év múlva, akkor azok a kedvezményei (8-9 éve folyamatosan vezet autót, balesetmentesen) amik hozzá tartoztak a biztosítás kötéshez, azok elvesznének ebben az esetben, mert mondjuk 3 évig nincs autója?
(Elnézést, ha értetlen a megfogalmazásom, nincs még ezen a téren sok tudásom).
Köszönöm előre is a választ.
A mai napon eladtam az autómat és a KGFB ellenőrzése során döbbentem rá, hogy elmaradt az éves díj befizetése. Netrisken keresztül leadott megbízás alapján újrakötéssel ismét az előző biztosítónál, az Uniqa-nál kötöttem meg a KGFB-t még 2023 novemberében. Sajnos sem postai, sem elektronikus úton nem érkezett a díjfizetésről értesítés, a kockázatviselés kezdete 2024.01.01. volt. Mivel nem volt információm az új kötvényszámról és tévesen a régit ellenőriztem a biztosító oldalán, mindig a "Díjfizetés rendezve" üzenet érkezett. Mai napon megtaláltam a valós kötvényszámot és az éves biztosítási összeg 30.000 Ft körüli összege helyett a weboldalon mindössze egy 5600 Ft-os díj rendezésére volt lehetőség. Természetesen az autó eladása ellenére ha utólag kifzetem a mai napig esedékes díjat, származhat-e ebből hátrányom, bónusz (B10) elvesztése vagy bármi egyéb?
A biztosítótól a mai napig egyetlen postai vagy elektornikus levél sem érkezett a díjfizetési hátralékról. Hogyan lehet ebben az esetben eljárni?
Előre is köszönöm a válaszát.
2024.02.20-ÁN befizettük az autónk KGFB díját.
2024.03.14-én az autó eladásra került.
A biztosító felé elküldtük az adásvételi szerződést és az eladásról (érdekmásról) szóló nyilatkozatot.
Ezóta annyi történt hogy elküldték a kártörténeti igazolást.
A kérdésem az lenne hogy milyen módon és milyen határidővel térítik meg a befizetett összeg részarányos díját.
Előre is köszönöm a válaszát!
Érdeklődnék, ha eladtam az autómat és ezt írásban jelentettem a biztosítónak is, akkor az autó kötelező biztosításából fennmaradó részt köteles e a biztosító részemre visszautalni?
Köszönettel!
A következő ügyben szeretnék érdeklődni hogy mi a teendő ilyenkor illetve mire számítsunk!
Az a helyzet hogy a páromnak volt egy autója ami nevén volt természetesen,viszont nem nagyon használta az autót így el cserélte egy másikra!
Adás vételi lett írva mindkét kocsiról!!
11.06kán lett írva adás vételi a mi kocsinkról de sajnos a páromnak volt egy hitel amit nem fizetett így 11.09én rá terhelték az autóra és így nem tudta a másik fél a nevére íratni!
Fogalmunk se volt róla hogy így járhatunk mert nem kaptunk semmilyen papírt hogy rá fogják terhelni az autóra!
Most viszont az a helyzet hogy szeretnénk vissza cserélni a kocsit mert ugyanúgy a párom nevén van de a másik fél nem akarja vissza adni! Sőt azzal fenyeget minket hogy fel fogja jelenteni a páromat!
De miután megirtuk az adás vételit utána ment rá a tartozás ezt tudjuk bizonyítani papírral!
Mire számítsunk vagy mi a teendő ilyenkor?
Tavaly decemberben belehajtottam egy parkoló autóba igy csináltam egy közel 300 ezres kárt. Biztosításomat megemelték és kb 100 ezret már letudtam a kötelezőkön felül. Az lenne a kérdésem hogy ha el szeretném adni a gépjárművet akkor a fennmaradt összeggel mi lesz? Egy összegben kiküldik? Vagy felmondhatom egyáltalán a biztositást ebben az esetben?
a következő ügyben kérnék tanácsot:
Vásároltam egy használt autót, az online biztosítást aznap megkötöttem, de átíratni nem tudtam a 15 napos sávban, mert az okmányirodában kiderült, hogy 5 nappal az adásvétel után az eladó adótartozása miatt lefoglalást jegyeztek be rá. A foglalás felodásának két módja van: az eladó kifizeti a tartozást az adóhatóság felé. Ez jelen állás szerint esélytelen. A másik út, hogy végrehajtási igényperben a bíróság feloldja a foglalást.
A kérdésem az lenne, hogy míg a végrehajtási igényper lezajlik és tisztázódik a kocsi jogi helyzete, addig mi lesz a biztosítással, mert a biztosító az átíratás hiánya miatt felmdondta a biztosítást, átíratni, meg önhibámon kívül nem tudom, amíg az igényper le nem megy. Viszont nekem csak ez a kocsi van munkába járásra, épp azért vettem, mert a korábbi teljesen tönkrement és nincs pénzem másikra jelenleg, az eladó sem tudja visszaadni a pénzem, csak az igényper maradt, ahol a perköltséget is nekem kell viselnem az illetékkel együtt. Ebben a függő jogi helyzetben hogyan lehetne biztosítást kötni a kocsira?
a következő ügyben kérnék tanácsot:
Vásároltam egy használt autót, az online biztosítást aznap megkötöttem, de átíratni nem tudtam a 15 napos sávban, mert az okmányirodában kiderült, hogy 5 nappal az adásvétel után az eladó adótartozása miatt lefoglalást jegyeztek be rá. A foglalás felodásának két módja van: az eladó kifizeti a tartozást az adóhatóság felé. Ez jelen állás szerint esélytelen. A másik út, hogy végrehajtási igényperben a bíróság feloldja a foglalást.
A kérdésem az lenne, hogy míg a végrehajtási igényper lezajlik és tisztázódik a kocsi jogi helyzete, addig mi lesz a biztosítással, mert a biztosító az átíratás hiánya miatt felmdondta a biztosítást, átíratni, meg önhibámon kívül nem tudom, amíg az igényper le nem megy. Viszont nekem csak ez a kocsi van munkába járásra, épp azért vettem, mert a korábbi teljesen tönkrement és nincs pénzem másikra jelenleg, az eladó sem tudja visszaadni a pénzem, csak az igényper maradt, ahol a perköltséget is nekem kell viselnem az illetékkel együtt. Ebben a függő jogi helyzetben hogyan lehetne biztosítást kötni a kocsira?
Ha az autómat 1éven túl is ideiglenesen forgalomból kivonva tartom,akkor az érdekmúlással megszűnő bonusz fokozat elvész,vagy egy másik autóra átvihető?
Köszönöm válaszát.
Attila
Egy apró koccanás miatt felemelte háromszorosára a kH biztosító a Kgfb-t. Most az éves díj 140.000 Ft lett volna. Az autó értéke nincs ennyi. Felháborító. Dijnemfizeteléssel megszűnt a szerződés. Május 15 lett volna az évforduló. Ha most bejegyeztetek egy üzembentartót /nem csaladtag/ másik biztosítónal A0-ban milyen költséget hárít rám a biztosító? Fedezetlensegi pótdíj lesz? Vagy csak a kW utáni 25% és a forgalmi cseréje? Látják a kárelőzményt és a M1-et? Mit tegyek hogy a legolcsobban megússzam?
Köszönöm visszajelzését!
Üdv.Viki
Eladtom az autómat és újat veszek. Az a kérdés, hogy ha később kerül le a nevemről a régi, mint ahogy az újat megvásárolom, és az újra biztosítást kötök, akkor a biztosító úgy tekint az újra, mint második autóra? Tehát újra B0-ból indulok a kalkulációban, vagy tudom jelezni, hogy a régi autó eladás alatt van és meg fog szűnni a kötelező biztosítása? Köszönöm előre is!
Bele hajtottam egy parkoló autóba. Ő már be adta a kár igényt a biztosítomnak
Az lenne a kérdésem hogy le mondhatom a biztosítást?
Vagy várnom kell még? Ha várnom kell még akkor meddig esetleg? Válaszát köszönöm előre is
Eladtam az autómat egy autobontó cégnek.
Adásvétel után 1 nappal már okmányirodában voltam. De viszont a biztosítóhoz még nem tudtam eljutni és egy hétig még nem is fogok tudni elmenni. Ebből lehet baj?
köszi
Eladtam az autóm de èves biztositásom mèg van a autón !.
Hogyan jelentsen ezt biztosítom felè ? Irásba vagy Elèg Telefonon egyeztetnem ?
Ha már nincs a nevemen az autó, de a biztosító felé van még elmaradásom mi a teendő? Először rendeznem kell a díjat és csak utána tudom lemondani a biztosítást?
Válaszát előre is köszönöm!
Kérdezni szeretném, ha volt egy balesetem, ami miatt a biztosító visszasorolt 2 fokozattal, és háromszorosára megemelte az éves díjamat, amennyiben átíratnám az üzembentartást az Édesapámra még a biztosítási fordulónap előtt (tulajdonos maradnék én), úgy milyen költségeink lennének? Tud ez így működni, vagy neki is a megemelt díjat kell fizetnie? Meddig nem lehetek üzembentartója egy járműnek?
Köszönöm a választ!
Ha felmondtam a kötelező biztosìtàsom, évfordulós vàltàs miatt ,a fel nem hasznàlt biztosìtàsi összeget vissza lehet igényelni? Sosem volt kàreset a szerződés 4 éve alatt.
Előre is Köszönöm a vàlaszt.
Az Önöknél biztosított gépjárművet eladtuk, hová tudom megküldeni az adásvételi szerződést? ( Nem rendelkezem Önöknél regisztrációval, tehát ügyfél fiókba nem tudom feltölteni). Az Okmányirodára történő lejelentés előtt is meg tudom küldeni az adásvételit Önöknek vagy csak utána lehet? Köszönöm a válaszukat.
2022.05.03- an volt egy koccanasos balesetem.
Ma megkaptam a hatarozatot hogy a masik autoba mekkora ertékű kár keletkezett.A biztosítóm kifizette,biztosításomat megemelte.Az autó edesapám nevén van a balesetnél az én adataimat vettek fel.Édesapámnak van még egy autó a nevén , szóval ha a koccanásos autót eladjuk akkor a biztosító raterhelheti édesapám másik autójára a kifizetett kárt?Vagy kell bármit is fizetni ha eladjuk a törött autót?Köszönöm Válaszát
Februárban volt balesetem az autómmal.
Többek között én is hibás voltam.
Én voltam a tulajdonos, édesanyám az üzembentartó.
Édesanyám nevén van még egy autó de az másik biztosítónál.
A sérült autót a baleset után eladtuk. A biztosításunk igy megszünt.
A baleset miatt keletkező összeget számon kérhetik rajtunk? Esetleg a másik biztosítónál lévő biztosításra ráterhelhetik?
2022. március 22-én egy autókereskedésben vásároltam egy személyautót, az addig tulajdonomban lévőt pedig becserélte. Az újra még ott online megkötöttem a kötelezőt, a régit viszont elfelejtettem lejelenteni, így visszasoroltak B5 bonusból A0-ba. Erről tegnap (márc. 29. ) kaptam értesítést és egy kiegészítő összeget tartalmazó számlát is az új társaságtól. A régi autó évfordulója 2022. március 25-én volt, de ezt a biztosítást már januárban a Netrisken keresztül felmondtam. Írtam online a régi biztosítónak, hogy visszasoroltak, elküldtem az adás-vételi szerződés másolatát is. Kérdésem az lenne, hogy van esélyem így , hogy visszakerüljek B5 fokozatba?
Köszönöm szépen.
A gépjármű eladása közel 1 hónapja megtörtént. Az adás-vételi szerződést azon a napon megküldtem mind az Alkuszi cégnek, és a biztosítónak is. Ügyfélkapun is lejelentettem. A szerződést azóta sem törölték, illetve a közel 1 éves díjat sem utalták vissza. Telefonon is hívtam a biztosítót, ahol elmondták hogy igen látják hogy beküldtem az okmányokat, de ennek ellenére még sem történik semmi. Azt szeretném megtudni, hogy van-e valami határidő a Biztosító részére amely idő alatt el kell járniuk, és a fennmaradó összeget vissza kell fizetniük a részemre? Köszönöm.
mai napon eladom az egyik motorkerékpárom, ami jobb bónusszal rendelkezik mint a másik motor. Illetve egy hét múlva lenne az eladott motor biztosításának évfordulója.
Kaptam olyan tanácsot, hogy érdemes lenne befizetni jövő évre (02.28. a forduló) is az eladott motor biztosítását, majd ezután 1-2 héttel bejelenteni az eladást és megszüntetni a biztosítást. Így egyel nagyobb besorolást tudnék átvinni arra a motorra amit megtartok. Nekem annyi aggályom van csak a dologgal, hogy a biztosítónak feltűnik-e, hogy az adásvételin 02.20 a dátum, akkor minek fizettem be a díjat a következő évre?!
Szeretnék ebben megerősítést vagy céfolatot.
Köszönöm
Már befizetett éves KGFB met ha más lesz az üzembentartó vissza kapom automatikusan vagybiztosítómnál kell kell kezdeményznem?
Köszööm szépen
Béla
A problémám az lenne, hogy eladtam az autómat, de a kavarodásban a vevő magával vitte az adásvételi szerződés minden példányát, valószínűleg szándékosan, hiszen hiába keresem nem hajlandó az én példányaimat átadni. Így nem tudom igazolni az eladást. Mit tehetnék ezzel kapcsolatban? Ismerem a következményeket, ezért is súlyos a helyzetem.
Tiszteletem!
Eladtam a gépjárművem 2021.11.23-án és azt le is jelentettem ügyfélkapun, valamint másnap az alkusz oldalán (mellékeltem az adásvételi szerződést), akik értesítettek, hogy felveszik a kapocslatot a biztosítóval az érdekmúlás miatt. A Biztosító weboldalán a szerződésszámra rákeresve még mindig élő szerződést jelez a rendszer. Kérdésem, hogy Biztosítónál jelezzem-e az adásvétel tényét, vagy ezt hagyjam az alkuszra? Ha a biztosítónál jelezem, akkor azt határidőben teszem még meg? Mennyi idő van rá? Nem szeretnék bekavarni, ha az alkusz már elindította a procedúrát és csak lassan őrölnek a malmok?
Sajnos az alkuszt nem érem el telefonon email-re nem válaszolnak, továbbá a Biztosító sem válaszolt még az emailemre:(
Köszönettel:
Dávid
Üdv. Azt szeretném megkérdezni, hogy ha eladnám az autót, de volt egy koccanásos ütközés vele pár hónapja, akkor az eladást követően nekem még milyen fizetési kötelezettségem lesz a biztosító felé? A biztosító fizette a kárt. Köszönöm
Juniusban kotottem 1 eves biztositast az automra, amit ugye egy osszegben ki is fizettem.
Most tervezek venni egy masik autot, mi ilyenkor a teendo?
Ha eladom a jelenlegit, akkor tudom, hogy okmanyiroda-biztosito. Vissza kapom az osszeg egy reszet?
Valamint, ha nem eladom, hanem kivonom a forgalombol, akkor is ugyanez a helyzet? Akkor visszajar valami a biztositas osszegebol?
Koszonom szepen a valaszat!
Érdeklődni szeretnék hogy a régi autómat újra cseréltem (két külön biztosítónál van)
A régi autóm most kerül eladásra, adás vételi szerződéssel.
Amit nem tudok hogy nekem be kell e mennem lejelenteni vagy elég ha az új tulajdonos megteszi.
A biztositást azt tudom hogy nekem kell felbontanom,és a különbözetet megkapom. Viszont azt nem tudom hogy az új autó biztosítónál, nekem kell bejelenteni hogy régi eladva hogy megkapja a bónuszt?
Köszönöm
Február elején adtam el az autómat és sajnos nem tudtam hogy ezt le kell jelentenem a biztosító felé.
Az lenne a kérdésem ha ezt most megteszem az éves díjból a február-október közti fennmaradó rész ugyanúgy visszajár? Ha igen, Casco biztosítással is ugyanígy működik?
Köszönöm
Eladtuk a család egyik autóját, amelynek én voltam az üzembentartója.
Holnap megyünk az Okmányirodába, utána a biztosítóhoz, lemondani a kötelezőt.
Viszont van egy másik autó, aminek szintén én vagyok az üzembentartója. A régi autón B10
bónuszom volt, ezért szeretném ezt átvinni a megmaradó autónkra.
Mivel két különböző biztosítóról van szó, kicsit bonyolultnak érzem a műveletet.
Előre is köszönöm a segítséget!
A segítségüket kérném az alábbi kissé bonyolult ügyben. Egy ideiglenesen a forgalomból kivont autót szeretnék eladni, melynek kötelező gépjármű biztosítása sincs. Érdeklődnék, hogy feltétele-e az eladásnak a biztosítás és a forgalomba helyezés.
Válaszukat előre is köszönöm!
Az lenne a kérdésem, hogy ha van Allianz tartozás az autómon ettől függetlenül kitudom ideiglenesen vonatni a forgalomból?
Autóm eladása előtt állok. Augusztus 28.-ig van rajta műszaki és addig kell befizetni a KGFB-t. Ha én még ebben a hónapban eladom, akkor a biztosító felé pontosan, hogy tudok intézkedni? Menjek be okmányirodába vagy kormányablakhoz? Ez az ország bármely táján intézhető vagy csak az állandó lakcímhez tartozó megyében? Csak akkor intézkedjek a biztosító felé, ha már eladtam az autót és megvan az adás-vételi szerződés?
Köszönöm előre is a válaszát!
Volt egy baleset okozásom még két éve. A biztosító kártalanított a sértettet, de mikor beszéltem legutóbb a biztosítóval mondták hogy még van folyamatban kártérítés igény. (Gondolom nyújtottak még be valamit) Most viszont eladtuk az autót így lemondtuk a biztosítást. Ez befolyásolja az esetlegesen fennálló ügyet vagy nem? Lehet belőle bármi bajom?
Köszönöm válaszukat!
Édesapám elhunyt, a személy gépkocsiját szeretnénk eladni, a kötelező biztosítást egész évre kifizettük. Ha megküldjük az adásvételit a biztosítónak, akkor a fennmaradó összeget visszafizetik nekünk? Hogyan járjunk el, hiszen a szerződésen édesapán neve szerepel, be kell mutatni a hagyatéki végzést is, így eljárhatunk az ügyben?
köszönöm a választ.
Eladom az autómat. A biztosítónak kell írni felmondást vagy elég, ha elkuldom az adásvételi szerződést, vagy mindkettőt.
Köszönöm.
Be hozattam egy autót Németországból két éve március 7 én és úgy volt megbeszélve hogy én leszek a tulajdonos párom az üzembentartó ezért az ő nevére meg kötöttük a biztosítást azt mondták nekem a nevemben eljárnak az okmányirodába adjunk oda x pénzt meg az adatainkat és mindent elintéz nek honosítás regadó átírás satöbbi , erre most át akarnám íratni az autót a nevemre 2 év után, hogy én legyek az üzembentartó is majd közli velem a biztosító aki anno kötötte a biztosítást hogy a párom eddig egy olyan autóra fizetett biztosítást amihez semmi köze nincs igazából. tehát az autón igazából két évig nem volt biztosítás és így használtam de ez nem derült ki mind eddig még most nem szóltak nekem , de ha most kötnünk egy biztosítást a nevemre még évforduló előtt akkor meg elvileg visszamenőleg kéne fizessek 700000 Ft ot kb. Büntetésre . Én meg nem figyeltem nem győzödtem meg róla amikor az autót behozták hogy az üzembentartói nem lett elintézve..
A biztosító most tehetetlen aki nekem kötötte, nem tud mit kitalálni javasolta hogy kérdezzek meg valakit gondoltam ide írok hátha kapok valamilyen segítséget. Hogy ne kelljen befizetnem ezt a 700000 Ft ot. Párom meg fizette a semmit az autóm adataira ... És eddig a rendőr is megállított és sem derült ki soha én ezt nem hiszem el...
Sajnálatos módon motorkerékpárommal 2 esetben is kárt okoztam, de a biztosítóm kifizette a károsultak, viszont azóta eladtam a motorkerékpárt.
A történet elég érdekes, mert a biztosításom összege kevesebb, mint 10ezer ft volt/ év, a kifizetett kár pedig több, mint 400 ezer forint.
A motor mellett személygépkocsi biztosításom volt/van, viszont egy másik biztosítónál.
Mire számíthatok? A motorkerékpár biztosítója bekérheti utólag a kifizetett kár összegét, vagy esetleg átvezethetik a személygépkocsim biztosításához?
49 ccm- es robogómra nem szeretném tovább fizetni a biztosítási díjat, nem használnám többet, mert tönkrement. Ilyen esetben mi a teendő?
Egy hete eladtam az autómat.Édesanyám intezte a papírokat.Írtunk egy meghatalmazást!
Az első kerdésem.
Az első adásvetelin az eladónál edesanyám neve szerepelt ..(sajnos rosszul értelmeztük a meghatálmazást.)A vevő ezzel az adásvételivel ment be a biztosítohoz.Korigálni kell a biztosító felé??
Később irtunk egy jó adásvételit,az okmány irodába már ezzel mentünk be.
Másik kérdésem.Édesanyám bement a biztosítóhoz hogy lemondja az autómra kötött biztosítást!Ott azt mondták.Elég ha az adásvetelit bevitte az okmany irodába.Ők majd jelzik a biztosítonak a változást.Ez így igaz??
Köszönöm a segítséget.
Párom az autóját meghibásodás miatt (nem baleset) lecserélni kényszerül. A kötelező felelősségbiztosítást egy egész évre kb. egy hónapja fizette be erre az autóra, mert még nem tervezett cserét.
A kérdésem az lenne, hogy a következő autóra megköthető-e úgy a biztosítás, hogy ne kelljen ebben az évben gyakorlatilag duplán kifizetni a biztosítási díjat.
Úgy értem, hogy mivel 1 hónapja lett befizetve a teljes éves biztosítási díj, abból a felmondással visszajárhat-e az időarányos rész. Egyértelmű, hogy a bonus malus fokozat ez esetben átvihető lesz, de mi történik az egész évre kifizetett biztosítási díjjal? Buktuk?
Előre is köszönöm a segítséget.
Károkózó voltam egy balesetben,az autómat eladtam .Ilyen esetben lemondhatom-e a biztosítást? (Ugye a biztosítóm rendezi a károsultakat,ha lemondom a biztosítást akkor nem lehet olyan problémám,hogy még nekem kell fizessek a károsultaknak?) Köszönöm a válaszát
49 cm³-es robogómat szeretném eladni, viszont a biztosításának legutóbbi befizetésével járó biztosítási kártyám nincs meg.
Eladás előtt kötelező igényelnem ebből egy új példányt vagy anélkül is eladható a gépjármű, illetve felmondható a biztosítása a kötvényszámmal?
Válaszukat előre is köszönöm.
Olyan kérdésem lenne a kocsinak ami balesetes eladásra szántuk a biztosítás a napokban el szeretnénk adni a következő biztosítás be kell fizetni hiszen esedékes az eladás után vissza fizetésre kerül e a negyed éves biztosítás ára? Előre is köszönöm
A mai nap folyamán sikerült el adni a tulajdonomban lévő gépjárművemet. Azzal a kérdéssel fordulok önhöz hogy ilyenkor mi a teendőm a biztosító az monta, hogy automatikusan megszünik mihejst az ujj tulajdonos köt rá egy másikat. Ilyenkor mi a teendő?
Néhány honapja vettem egy 49 cm³- is motort és biztosítást közöttem és most el szeretném adni.Mi a teendőm a biztosítással?
Mi a teendő akkor ha vidékre utazva másik gépjárművet vásárolok, úgy hogy a régit a kereskedő beszámítja.Hazajöhetek az új autóval?
Előre is köszönöm az infót!
Mi a teendo akkor ha kotottem egy autora biztositast,amit meg szerettem volna venni,egy eveset,es a vegen elalltam a vasarlastol?
En azt gondoltam ezt az osszeget veszitettem,igy jartam es ha nem fizetem tovabb majd lejar es megszunik.
Kaptam most egy ev utan egy kerelmet miszerint fizessem be a kovetkezo evet....
Mi ilyenkor a teendo? Hogy tudom lemondani a biztositast,hisz se szerzodesem se semmim sincs,nem vettem meg az autot.
Elore is koszonom a valaszukat.
Pár napja vettünk egy autót viszont családi okok miatt most muszáj lesz tőle mihamarabb meg válnunk. Arra gondoltunk hogy minél rövidebb időre kötünk biztosítást. A kérdésem az lenne, hogy havi biztosítás esetében is vissza jár az összeg? Illetve az első havi biztosítás jóval drágább. Számíthatunk rá hogy vissza kapjuk?
Előre is köszönöm a válaszát.
Néhány hónapig két autó volt a nevemen, de a régit pár napja sikerült eladnom. Mindkettőre kötöttem biztosítást ősszel. A régi autóm biztosítójának e-mail-ben jeleztem a tulajdonosváltást. Az új autóm biztosítójának is küldjem el az adásvételit, hogy a megfelelő BM besorolásba kerülhessek? Visszakapom tőlük, amit utólag befizettem, mert más BM-ban voltam, amíg két autó volt a nevemen?
Válaszukat előre is köszönöm!
eladtunk egy működés képtelen roncs autót, kvázi ingyen és még mi fizettünk hogy elszállíttassák és kivonják véglegesen a forgalomból. Csakhogy a vevő "ottfelejtette" az autót és napok óta nem szállítja el. A parkolási jegyek gyűlnek rajta. Mi ma az okmányirodában bejelentjük az eladást, illetve a biztosító felé is meg fogjuk küldeni az adásvételit. Kérdésem: ha a vevő nem szállítja el az autót, és nem iratja át, mit tudunk tenni? nem szeretnénk mi fizetni a parkolási bírságot :(
Körülbelül egy éve eladtam az autóm, és az adásvételivel elmentem a biztosító társasághoz és bejelentettem az érdekmúlást.
Pár napja kaptam egy levelet a vevőmtől, hogy nem írta át az autót a nevére (indok: egyik szerelője sem tudta üzembe helyezni és ezért nem lehetett átírni) és vissza is adná nekem az autót ingyen.
Én nem tettem eleget a bejelentési kötelezettségemnek az okmányiroda felé, amit sajnos csak most realizáltam a levél kézhezvétele után, miután elkezdtem utána olvasni a dolgoknak. Eddig abban a tudatban voltam, hogy a vevőnek van bejelentési kötelezettsége a tulajdonjog váltás hatálybalépését követő 15 napon belül és ha ezt megteszi, rendben is vagyunk.
Milyen bírságra számíthatok és kit terhel a fedezetlenségi díj? Milyen bírságra számíthat a vevő? Egyáltalán érvényes így az adásvételi, hogy egyik fél sem tett eleget a bejelentési kötelezettségének az okmányiroda felé?
Köszönettel:
István
B10 besorolású voltam amikor vettem egy másik autót A0 besorolást kaptam. Rá két hónapra eladtam a B10 besorolású autómat elküldtem az adásvételi szerződést törölték a szerződésem viszont a másik autón maradt az A0 besorolású. Ma vonták a biztosítási díjat a magas A0 összeggel. Miért nem lehet átvinni a bónusz ha személyhez kötött? Ahányszor új autót veszek visszaesem? Jeleztem a biztosító felé amikor törölték az eladott autóm után a szerződést hogy az újra szeretném átvinni a bónuszt
Az autó vásárlásának napján rendelkeznem kell Kgfb-vel, ez rendben van, de ha a régi tulaj még nem mondta fel, akkor mi van, meg tudom-e kötni úgy is? Hiszen a felmondáshoz és a megkötéshez is kell az adás-vételi.
Köszönettel: Htom
A gépjármű eladásra került, érdekmúlás áll fenn.
Zsálek Tibor
2017.01.05.-én eladtam az autómat. 2017.01.09.-én jeleztem ezt az MKB biztosító felé (hiszen nekem 15 napom van bejelenteni a biztosító felé a változást) és csatoltam az adásvételi szerződés másolatát is.(e-mailben) Kértem vissza a pénzem (túlfizetést) hiszen 1 évre előre megkötöttem a KGFB-t Renault Expressz 1.9D, 1992-es évjáratú személygépjárművemre.
2016.01.31.-én megküldték a zöldkártyát és gratuláltak hozzá, igaz 2016.11.16. kötöttem
biztosítást náluk ,biztos időben küldték ki, vicc. Pedig jeleztem
is nekik, 2017.01.09.-én, hogy az autó már nem az én nevemen van, eladtam! 2017.01.09.-én egy automatikus válasz e-mailt kaptam tőlük melyben közlik: "Az elektronikus levelében foglaltak feldolgozása folyamatban van, szükség esetén munkatársaink 8 munkanapon belül írásban tájékoztatni fogják." Na 8 nap múlva se tájékoztattak semmiről és a kapcsolatot se vették fel velem,majd ugyanezt az üzenetet kiküldték még 2x.( 2017.01.18. és 2017.01.23.) Azóta írtak egy emailt,2017.01.28.-án hogy: "Társaságunk köszönettel vette megkeresését. Megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy az Ön által kért visszautalásról gondoskodtunk." A pénz természetesen azóta sem érkezett meg sem postán,sem a számlámra! Pedig mai nappal 2017.02.21.-et írunk már! Felkerestem őket többször telefonon és csak ígérik,hogy lekérdezik mi van meg értesítenek,de engem azóta se értesít senki,s akit hívok mindig azt mondja ő erről nem tud
információt adni, küld emailt a kollégáknak s majd értesítenek. Nekem vannak kötelezettségeim, a biztosítónak nincs? A biztosítónak hány napja van visszafizetni a pénzem? Várom mihamarabbi válaszukat (segítséget)! Előre is köszönöm. Tisztelettel: Heli Szabolcs, 2017-01-21 19:59
Ez is érdekelhet
Kötelező Építőipari Felelősségbiztosítás – kivitelezői, tervezői
Kötelező Építőipari Felelősségbiztosítás2025január 15-től minden építőipari vállalkozás számára kötelezővé válik az építőipari felelősségbiztosítás Ez a biztosítási forma biztosítja a vállalkozások által előidézett károk fedezetét, legyen szó szakmai hibákról, gondatlanságról vagy múltbeli mulasztások következményeiről A biztosítás nem csupán jogszabályi követelmény, hanem egy olyan védőháló, amely megóvja a vállalkozásokat az esetleges pénzügyi terhektől Jogszabályi...
Kötelező biztosítás drágulás, díjemelkedés – Miért???
Több mint 10 százalékos áremelkedés a kötelező biztosításoknál Az elmúlt év során a személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának (KGFB) díja átlagosan 11 százalékkal nőtt, elérve az 56 ezer forintot A fővárosi autósok esetében az átlagos díj még magasabb, csaknem 80 ezer forint Az áremelkedés nagyobb mértékű volt, mint amit a kárrendezési költségek növekedése indokolt volna...
Elektromos kerékpár kötelező biztosítása – Ezt jobb ha tudja
Az elektromos kerékpárok biztosítási szabályozása nem mindig egyértelmű, gyakran a kereskedők sincsenek teljesen tisztában a követelményekkel Ezért előfordulhat, hogy az új tulajdonos nem is tud róla, hogy a járműre kötelező biztosítás szükséges Ebben a cikkben tisztázzuk, mely elektromos kerékpárokra kell biztosítást kötni, és milyen feltételek vonatkoznak ezekreKötelező biztosítás - 12 biztosító társaság egy helyen Kötelező biztosítás kalkulátor rendszerünket használhatja a...