Kötelező biztosítás befizetésének határideje, elmaradás következményei
Akinek autója, más gépjárműve van, annak tisztában kell lennie azzal a ténnyel, hogy rettentő fontos a kötelező biztosítás befizetésének határidejét szem előtt tartani, az elmaradás igen drága és kellemetlen következményekkel járhat. Lényeges ez azért, mivel e biztosítási fajta nélkül meg sem lehet kezdeni a közúton való közlekedést, másrészt egy egész vagyonba kerülhet, ha épp balesetet okozunk és nincs fedezet ennek megtérítésére. Az alapbüntetésen felül pótdíjat is kiszabhatnak a hatóságok, és ha mindezeket összeadjuk, a végeredmény egy szép nagy összeg. Aki gépjárművet vásárok, már a legelső lépésben, az okmányirodai ügyintézés során szüksége lesz az élő kötelező kötvény bemutatására. Ez azért lényeges, mert ennek hiányában a tulajdonjogra vonatkozó változásbejegyzési kérelmet az okmányiroda el fogja utasítani.
Ne közlekedjen kötelező nélkül, szerződését kösse meg online!
Más szempontok is közrejátszanak abban, hogy nem kifizetődő elmulasztani a kötelező befizetését határidőre, mert amikor egy közúti ellenőrzéskor a hatóság emberei leellenőrzik a sofőr személyes adatait, valamint a jármű műszaki állapotát is ellenőrzik, ebben a körben kérhetik, hogy igazoljuk az élő, érvényes kötelező biztosítás meglétét is. Az igazolás akkor elfogadható, ha a tulajdonos, vagy a forgalmiba bejegyzett üzembentartó saját nevére szóló felelősségbiztosítással rendelkezik és az erről szóló kötvényt, szerződést, illetve az aktuális díj befizetéséről szóló igazolást fel tudja mutatni. Akkor pedig, ha rossz esetben egy biztosítási eseménybe keveredünk és nem fizettük be a díjat, az általunk okozott kárt teljes mértékben zsebből kell megtéríteni.
Amennyiben a kötelező biztosítás befizetésének határideje elmulasztásra kerül, az elmaradás következményei között olyan sajnálatos dolgok is szerepelnek, mint a kötelező megszűnése. Ráadásul, hogyha díj nemfizetés okán szünteti meg a biztosító a szerződést, akkor esetleges reaktiválás után a megszüntetés és az újrakötés napja közötti időtartamra fedezetlenségi díjat kell megfizetni, ami jóval nagyobb tétel, mintha időre befizetnénk a díjat.
Az tény, hogy a biztosítóknak is van kötési kötelezettségük, ami annyit tesz, hogy amely társaságot mi kiválasztjuk, az nem utasíthatja el a szerződéskötést kötelező biztosítás tekintetében. Ez egyformán vonatkozik minden társaságra, az ügyfelek szempontjából pedig mindenkire egységesen vonatkozik, hogy bármely biztosítónál szerződött erre a szolgáltatásra, az elmaradt kötelező biztosítás díját mindegyik cég felé meg kell fizetnie. Ha tehát díj nemfizetés miatt bontják fel a szerződést, ettől még a díjfizetés kötelezettsége fennáll továbbra is. A kötelezően előírt hatvan nap pótbefzetésre rendelkezésre áll, de ennek letelte után megszűni a szerződés a vonatkozó biztosítási törvénynek megfelelően, és ezt kivétel nélkül minden esetben végre kell hajtani. Ilyenkor lép fel az a plusz kellemetlen költség, amire egy befizetési késlekedéskor nagyon kevesen gondolnak csak, hogy a hatvan nap leteltével nyakukba szakad még a fedezetlenségi díj költsége is. Arról már ne is beszéljünk, hogy a kiadós nem várt költségek mellett még adóhátralékba is kerülhet az illető, hiszen a kötelező meg nem fizetésével a biztosítási adó összegét sem teljesítjük, ami pedig az adótartozást jelent.
Számtalan megfelelő módszert lehet találni arra, hogy ne feledkezzünk meg a kötelező díjának befizetéséről, talán a legbiztosabb az, amikor az ügyfél az évi egyszeri díjfizetést választja, ilyen esetben, még elég szép kedvezményre is szert tehet. Ma már az átutalásos megoldás is jó választás, mert négy órán belül az összeg már rá is kerül a címzett számlájára. A leginkább rázós megoldás a csekkes befizetés, hisz ebben az esetben gondolni kell arra, hogy a határidő nem a csekk befizetésének időpontja, hanem a pénz beérkezése. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a kötelező biztosítás befizetésének határidejére figyelni, azért is, mert ha belefutunk abba a hibába, hogy nem tesszük ezt meg kellő időben, akkor naponta akár 600 forintnyi fedezetlenségi díj kiszabásával is számolhatunk. Amit pedig még e mellett tudni kell, hogy egy szerződésbontás után nem elég, hogy rengeteget fizethetünk, de nem lesz módunk arra sem, hogy biztosítót váltsunk. Hisz a reaktiválás után ki kell fizetni a türelmi időre szóló díjat visszamenőlegesen, és e mellett még a teljes egész éves díjat is anélkül, hogy konstrukciót válthatnánk. és ezzel nincs még vége a fizetnivalók sorának, mert meg kell fizetni a baleseti adót harminc százaléknyi összegeit is, külön külön minden tétel után.
Nincs tehát értelme annak, hogy tudatosan késésbe essünk a kötelező biztosítási díj befizetésével, mert sokkal kedvezőtlenebb helyzetbe kerülhetünk, mintha az adott összeget negyedévente, vagy a szerződésben meghatározott időpontokban határidőre megfizetjük.

Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Tedd fel díjmentesen független szakértőnknek!
Hozzászólások (171)
én 2 nappal a 60 napos határidő lejárta előtt fizetem be.úgy hogy személyesen a biztosítóba mentem be ott kaptam egy számlaszámot hogy arra fizesembe otp bankba személyesen ez akkor ott meg is történt most mégis egy olyan imélt kaptam hogy kösem újra ilyenkor mi a tehendő?
válaszát előre is köszönöm.
én 2023.október óta nem fizettem be a kötelező biztosítást mennyi büntetésre kell számítani? illetve újat kell kötni vagy az megy tovább? köszönöm
Azután szeretnék érdeklődni, hogy 30 napos késedelemmel fizetem be a kötelezőmet ez esetben törlődik a bónuszom?
Válaszát előre is köszönöm.
Érdeklődni szeretnék, hogy a biztositást csekken befizettem viszont az ezt igazoló papirt nem találom sehol. Ilyenkor mi a teendő?
Azt szeretném kérdezni ,hogy éves biztosításom forduló dátuma lejárt , 01.13.-án és még nem fizettem be az autót eladtam 01.21.-én. Mi ilyenkor a teendő fizessem be a következő évet és majd vissza utalják a részarányos összeget vagy az adás vételi szerződés beküldése után várjam meg mig a biztósító kiküldi a nem fizetett ídőszakra a díjat.
Váaszát előre is köszönöm!
Sajnos elfeledkeztem a biztosítási díj kifizetéséröl.
Csekket,felszólítást nem kaptam. :(
A 60 napon is túl vagyok.
A kérdésem az lenne,hogy biztosítás újrakötés és a hálapénz befizetése után a bónuszom visszakapom vagy azt is buktam?
Féléves időintervallumban fizetem a kgfb-t, ami július 21-én fog lejárni. Tudom, hogy van 60 nap türelmi idő, így ha aug. elején fizetem be, akkor a biztosító részéről így nincs plusz ktg., stb. A kérdésem az lenne, hogy ha abban az időszakban történik baleset (amit alapesetben a kötelező fedez), ami még türelmi idő, de már július 21. után van, ez esetben mi fog történni? Ugyanúgy kell eljárni, mintha befizettem volna július 21-ig vagy ilyenkor hogy van ez? valamint, ha rendőr megállít, de még türelmi időben vagyok, annak van bármilyen lehetősége, hogy megbüntessen?
Köszönöm szépen!
A kérdésem az lenne, hogy én vagyok az autó tulajdonosa, egy ismerős az üzembentartó. Az üzembentartó az autót visszaadta. A kötelező biztosítás 06. 06-án lejárt. Szeretném a férjem nevére átíratni az autót mint tulajdonos és üzembentartó. Mi a teendőm? Az új szerződéssel csak kötni kell egy új biztosítást? Az előzővel mi a teendő, a szerződéssel le kell mondani?
Köszönöm a segítségét.
A kötelező biztosításomat október 7.-ig kellett volna befizetnem. Anyagi okok miatt megvártam a +60napot. Ez a határidő december. 5.-e lett volna. Ma december 7.-e van és sajnos ma sem érkezett meg a várt utalásom, csak holnap vagy holnap után. Tehát maximum 65 napra tudom befizetni. Mi ennek a következménye? Mit kell tennem? A biztosítót kell felhívnom, újrakötni? Mennyi lesz ennek a plusz költsége?
Nagyon köszönöm a segítséget!!!
Az autóm egy kereskedésben áll, a biztosítása le fog járni. Az autó mindenképpen el lesz adva. Ha nem fizetem a kgfb-t, számíthatok fedezetlenségi díjra, egyéb fent leírtakra, vagy az új tulajdonos új biztosításával rendben lesz a "dolog"?
Köszönöm!
Olyan kérdésem lenne hogy van/ volt egy kötelezö biztositás amit apám kötött az union biztositonál aminek csekkel bizonyitható rendezett dijal rendelkezett 2021.01.01 napig ennek ellenére állitolag 2020-11-26 odikán a biztositás megszünt amiröl a mai napig nem kaptam hivatalos értesitést a biztositótól hogy megszünt a biztositás és milyen indokkal a rendezett dijfizetés ellenére. Most hogy idöközben elhunyt apám jogerös hagyatéki végzése utén intéztem volna a kötelezö átiratást igy az uj biztositó majd fél éves fedezetlenségi dijat akar velem kifizetettni annak ellenére hogy nekem nem volt tudomásom a biztositás megszünéséröl a mai napig és mivel azt hittem minden rendben van a biztositással igy a 2021 es évre is befizettem a biztositási dijat tavaly decemberben mert tudtam hogy a hagyatéki végzésig ne számoljanak fel nekem fedezetlenségi dijat mivel ugye a jógerös hagyatéki végzés nélkül semmi hivatalos dolgot nem tudtam volna elrendezni jogilag...Ilyenkor mi a teendö hogy önhibámon kivül akarnak velem fedezetlenségi dijat fizetettni annak ellenére hogy a 2021 es biztositási dijat is befizettem tavaly decemberben. Válaszát elöre is köszönöm.
Nekem éves biztositasom.van az autóra ami most 2021.06.05 en lejárt es kudtek csekket is h bekell.fizet i es akkor.megint 1 evig rendben van.kerdese..az lenne hogy mennyi ido all.arra h befizessem
Mert csak 2021.07.10 en tudnembefizet i vagyis ra 1 honaora.koszonom
Válaszát köszönöm!
Lenne egy olyan kèrdésem, hogy mi történik akkor ha félre èrtés törtènt és nem kaptam egyértelmű választ arra, hogy elfogadtàk a szerződés felmondásomat. Ma értesültem arról ,hogy a szerződést felmondtàk. Így nem kötöttem másik kötelezőt. Mit tehetek ilyenkor ? Hol köthetnek meg az új biztosítást ? Segítő közre működésüket előre is köszönöm. Üdv, Kinga
Köszönöm!
Előre is köszönöm a választ .
Frissen vásárolt használt autóra kötöttem biztosítást utalásos fizetéssel. A kockázatviselés kezdete február 18, akkor kötöttem. A biztosító küldött levélben egy kötvényt és egy tájékoztatót, miszerint március 10-ig be kell fizetnem az éves díjat. Sajnos figyelmetlenségből csak március 14-én utaltam el az összeget. Ez még rendben van? Él így a biztosítás? Kell-e pótdíjfizetésre vagy szerződésbontásra számítanom?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdv.: Péter
Ha 2021.03.01 a fordulóm az átkötött kgfb-re és én csak áprilisban tudom befizetni, akkor az még jó úgy ugye?
Nekem az lenne a kérdésem, hogy abban az esetben ha a kötelező negyedéves biztosításom díjának befizetési határideje február 24, de én csak március 5 körül tudom befizetni, az jár valamilyen következménnyel, plusz költséggel?
Válaszát előre is köszönöm!
2020.12.12.-én vettem meg az első autómat. 13.-án megkötöttem a biztosítást és 14.-én küldtek egy e-mailt, hogy az általam kötött éves biztosítás befizetési határideje 2020.12.13.-a. Illetve szerepelt benne egy napnyi fedezetlenségi költség amiről gondolom a 12.-ei nap az. A kérdésem az, hogy a kiküldött levélben szereplő határidejétől akkor van 60 napom arra, hogy beérkezzen az összeg? Illetve ez alatt a 60nap alatt halmozódhat fedezetlenségi költség?
Köszönöm előre a választ: Dorottya
Kérdésem: 2 év után követelhetnek-e tőlem meg nem fizetett biztosítási összeget, fenyegethetnek-e fizetési meghagyással, és nem igazolható levél átvételével?
Előre is köszönöm a válaszát. Marcsi
Kicsúsztam az évforduló előtti biztosítás lemondásról. Nem szeretnék tovább annál a biztosítónál lenni,de lemondani már nem tudom. Ha nem fizetem be a következő évi biztosítást akkor utána törlik? Lesz.e ennek így bármi következménye ha nem fizetem be?
9.30 le jart a biztositásom sajnos nem volt munkam igy nem fizetem meg be menyi időm van be fizetni 60 vagy 30 nap?
Meg lett kötve az autóra a kötelező biztosításom, viszont a csekken levő 90 napos határidő miatt benéztem a 60 napos fizetési határidőt, ami már megszűnt másfél hete, viszont a 60 nap letelte után 3 nappal később be lett fizetve az összege, azaz a pénz náluk van, viszont a biztosítás megszűnéséről szóló emailt tegnap küldték el. Ilyen esetben mi a teendő? A pénz visszaküldik? Kiestem a határidőből, ezért nyílván nem fogják újrakötni így, hanem van egy procedúra, csak emiatt annyi ideje már KGFB nélkül közlekedek, tudom ennek a következményeit. Nem mentegetőzés miatt írtam, csak eltoltam a fizetést, mert gondoltam akkor így még ráér később, csak ez lett az eredménye. Ilyen esetben visszaküldik a befizetett összeget, újra kell kötni, KGFB díj + fedezetlenségi díj?
Előre is köszönöm a választ.
Péter
2017. 06.22-èn lejárt a kötelező biztosításom(Aegon). Én voltam a tulajdonos és az üzemben tartó is. 2017.07.09-èn a feleségem lett az üzemben tartó és aznap meg is lett kötve a biztosítás egy másik biztosítónál az Ő nevére. Most kaptunk egy felszólítást, hogy a biztosító (Aegon) átadta behajtásra egy cégnek a 60 napos biztosítási díjat. De miért csak most? Szerintünk ez nem jogos. Mivel csak pár nap telt el a két időpont között.
Tisztelettel: Nagy József
Ha 2020 08 01 ig kell kifizetnem a biztosítás de csak 08 09 én tudnám elutalni abból lehet probléma ha nem lesz baleset? Negyedéves átutalásos a biztosításom.
7.12 én járt le a kötelezőm , de semmilyen csekket nem kaptam még !!
mi ilyenkor a teendő ,hogy ne szünjön meg a biztosítás ?
köszönöm a válaszát !
Nekem most 24.én jár a biztosítás az autómról.
És csak jövőhéten tudnám be fizetni.
Lehet valami baj vagy nagyobb összeg befizetés ez miatt?
Üdv Ágnes
Múlt héten vásároltam egy autót, amire helyben kötöttek egy biztosítást. Ma kaptam meg a biztosítótól a levelet, miszerint a díj fizetési határideje jövő kedd. Hogyha a díjat, 28-a helyett majd 10-én adom fel, akkor számíthatok bármilyen késedelmi kamatra, vagy valamilyen büntetésre?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel
J.Kitti
Számíthatok büntire vagy valamire? Van bejelentési kötelességem a biztosítóm fele? Meg fog szünni a biztosításom is vagy csak szünezeltetve lesz?
Segítséget szeretnék kérni. A k.f.b. évfordulója 2019.12.31. Én az 58-ik napon február 27-én a biztosító bankszámlájára fizettem be a díjat. Kérdésemre, hogy mikor érkezik meg a pénz (mert, hogy késésben vagyok) a bank pénztárosa azt mondta, hogy mivel a saját számlájukra fizettem be ezért az már ott is van. Március 4-én keltezve kaptam egy levelet, hogy díjnemfizetés miatt megszűnt a szerződésem. A befizetési bizonylaton néztem a dátumot és akkor vettem észre, hogy a szerződésszám el van írva. Egy biztosítási ügyintéző segítségével intéztem az ügyem mondtam, hogy 27-én befizettem, azt a választ kaptam, hogy nem a bank számlájára kell megérkeznie a pénznek a 60-ik napra, hanem a 60-ik napra már az én számlámra, nevemre kell, hogy lekönyvelődve legyen. Szeretném kérdezni, hogy ez valóban így van? Kértem reaktiválást, azt mondták csak személyesen lehet, a biztosító bejárati ajtaján ki van írva „Koronavirus miatt a személyes ügyintézés bizonytalan ideig szünetel”. Ajtó bezárva. Milyen büntetést kapok és mik a lehetőségeim. Válaszát előre is köszönöm. M. Tünde
Kérdésem az ha március 22-i határidőben nem tudom befizetni az éves díjat,mit tudok tenni?
2020.03.01ig be fizettem a negyed evi kotelezot
Azt szeretnem kerdezni hogy a 60 napon beluli fizetes esten nem torlik a biztositasomat?
Február 10-én jár le a kötelezőm, de még nem kaptam csekket.(éves díjfizetés) Kérdésemre azt a választ kaptam, hogy még csak most fogják postázni?Ha nem érkezik meg határidőre a csekk, mi a teendőm?
Köszönöm válaszát
Nekem egy olyan kérdésem lenne hogy Díjelmaradás értesitőm érkezett, melyet 2020.01.19ig kellene befizetnem
De csak 21.-én tudom elutalni.
Remélem ezért még nem bontanak szerződést.
Mire számithatok?? Köszönöm!
Januar kozepen jar le a biztositasom. Ha jol tudom van 60 nap turelmu ido es biztositas fedezet. Mi tortenik akkor ha nem fizetem be 60 nap elteltevel a csekket es kivonatom, eladom az autot?
Hasznalhatom igy az autot a biztositas lejarata utani 60. napig?
Koszonettel
A párommal 8 éve vagyok együtt,de nem régen jött fel szóba autóvásárlás.Ebből kifolyólag került témába,hogy a párom 8 évvel ezelőtt eladta az akkor tulajdonában lévő autóját,amire díjnemfizetés miatt szünt meg a biztosítás.
A kérdésem az volna,hogy a biztosító felé az akkori tartozás elévül-e? Ha igen mennyi idő után?
Tud-e szgk biztosítást kötni 8 év elteltével úgy hogy ne legyen követelés az akkori elmaradás miatt?
Köszönöm a választ
Egy összegben fizetem a biztisításom, ha December 21 a lejárat és január 10.én fizetem be, lest következménye?
Válaszát köszönö.
Vagyis, megszűnt automatice a szerződésem a biztosítóval? A lakcímem 2015 óta megváltozott. Anno apukám csinálta a biztosítást. Nem emlékszik sem a felhasználónévre, sem a jelszóra. A behajtócég felszólítását megőriztem. Azon szerepel a megbízó neve az union biztostó.
Leveleztem velük, de nem kaptam választ. Talán csak jót nevetnek a dolgon, mert ez egy 5 éves história.
Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy a fizetési felszólítások a régi címemre mennek. Kérem nyugtasson meg, hogy minden rendben!
Felszámolnak késedelmi díjat?
Van türelmi idő?
Válaszát előre is köszönöm!!
Ez is érdekelhet
Kötelező Építőipari Felelősségbiztosítás – kivitelezői, tervezői
Kötelező Építőipari Felelősségbiztosítás2025január 15-től minden építőipari vállalkozás számára kötelezővé válik az építőipari felelősségbiztosítás Ez a biztosítási forma biztosítja a vállalkozások által előidézett károk fedezetét, legyen szó szakmai hibákról, gondatlanságról vagy múltbeli mulasztások következményeiről A biztosítás nem csupán jogszabályi követelmény, hanem egy olyan védőháló, amely megóvja a vállalkozásokat az esetleges pénzügyi terhektől Jogszabályi...
Kötelező biztosítás drágulás, díjemelkedés – Miért???
Több mint 10 százalékos áremelkedés a kötelező biztosításoknál Az elmúlt év során a személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának (KGFB) díja átlagosan 11 százalékkal nőtt, elérve az 56 ezer forintot A fővárosi autósok esetében az átlagos díj még magasabb, csaknem 80 ezer forint Az áremelkedés nagyobb mértékű volt, mint amit a kárrendezési költségek növekedése indokolt volna...
Elektromos kerékpár kötelező biztosítása – Ezt jobb ha tudja
Az elektromos kerékpárok biztosítási szabályozása nem mindig egyértelmű, gyakran a kereskedők sincsenek teljesen tisztában a követelményekkel Ezért előfordulhat, hogy az új tulajdonos nem is tud róla, hogy a járműre kötelező biztosítás szükséges Ebben a cikkben tisztázzuk, mely elektromos kerékpárokra kell biztosítást kötni, és milyen feltételek vonatkoznak ezekreKötelező biztosítás - 12 biztosító társaság egy helyen Kötelező biztosítás kalkulátor rendszerünket használhatja a...